#berlini fal

„Mostantól nehezebb lesz rendes embernek lenni”
 

„Mostantól nehezebb lesz rendes embernek lenni”

„Gyerünk az utcára” – hirdette meg a jelszót az ismert színésznő, Jutta Wachowiak, megadva ezzel a kezdőlökés az egykori NDK legnagyobb „nem állami” demonstrációjához. Az 1989. november 4-ei tiltakozóakciót furcsa körülmények között kellett lebonyolítani, mégis egy olyan folyamat része lett, amit drasztikusan szakított félbe az NDK megszűnése. És ami átírta a német értelmiség egy részének életét.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós


Németh Miklós: “Úgy hívtak, the elephant man”
 

Németh Miklós: “Úgy hívtak, the elephant man”

A rendszerváltáskor nem voltak kijelölve az irányok, az új pártok nagyon gyorsan akartak választásokat, az Ellenzéki Kerekasztal pedig nem foglalkozhatott társadalmi-szociális kérdésekkel – Németh Miklós egykori miniszterelnök szerint mindez meglátszik 25 évvel később. Szerinte olyan sehol máshol nem fordulhatott volna elő, hogy egy magát szocdemnek valló párt a nagytőke pártja lesz, a magát jobbközéppártnak hirdető Fidesz pedig a populista és kommunista eszméké. Németh Miklós a hétvégi berlini ünnepségek díszvendége volt, a kelet-európai változásokban játszott szerepével új könyv és a héten Magyarországon is debütáló dokumentumfilm is foglalkozik.

Szabó Ágnes Szabó Ágnes

„Az NDK temetése első osztályú temetés volt” – 25 éve omlott le a berlini fal
 

„Az NDK temetése első osztályú temetés volt” – 25 éve omlott le a berlini fal

Meg lehet állapítani 25 évvel a berlini fal leomlása után, hogy kelet- vagy nyugatnémettel állsz szóba, vagy hogy a főváros keleti vagy nyugati városrészében sétálsz? Számít még a németeknek, hogy ki jön a vasfüggöny mögül? Nem erőltetett ez az Ossi–Wessi-kategorizálás? A különbségek mindenesetre még mindig léteznek, ha tetszik, ha nem – erről kérdeztünk egy kelet-, valamint egy nyugatnémet történészt.

Orosz Márta Orosz Márta

Fehér fénybe borult az egykori berlini fal nyomvonala
 

Fehér fénybe borult az egykori berlini fal nyomvonala

Fehér léggömbök ezreivel világították ki Berlinben sötétedéskor a várost 28 évig szétszakító fal nyomvonalát egy több mint 10 kilométeres szakaszon. Ezzel elkezdődött a fal ledöntésének 25. évfordulójára szervezett ünnepségsorozat.

MTI MTI


A németek fele nem tudja, mikor épült a berlini fal
 

A németek fele nem tudja, mikor épült a berlini fal

Az államszocialista múlt feldolgozásával foglalkozó közalapítvány megbízásából készített, hétfőn közzétett felmérés szerint a német lakosság fele nem tudja a helyes választ arra a kérdésre, hogy melyik fontos történelmi esemény történt 1961. augusztus 13-án.

MTI MTI

Német Knight Rider: a berlini falért kampányol Hasselhoff – fotók
 

Német Knight Rider: a berlini falért kampányol Hasselhoff – fotók

A berlini fal megmaradt szakaszának megmentéséért kampányol David Hasselhoff Berlinben. Az amerikai színész annak idején német nyelvű dalokkal is próbálkozott, sok németnek mégis Looking for Freedom című slágere lehet leginkább ismerős, amely 1989 nyarán, a berlini fal leomlása előtt nyolc hétig vezette a német slágerlistát.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu